A minap néztem az ECHO TV-ben a témával kapcsolatban egy rövid beszélgetést Boros Imre közgazdásszal és néhány dolog szöget ütött a fejembe.
Először is röviden arról, hogy Boros Imre szerint miért nem csökkentik a mostani kedvezőbb körülmények ellenére sem a bankok a hitelkamatokat:
Pénzügyi válság tetőzésekor a bankok a kedvezőtlen nemzetközi helyzetre hivatkozva kivétel nélkül megemelték a devizahitelek kamatait, most, hogy az akkori mutatók javultak csupán egyetlen bank - az ERSTE Bank vállalta, hogy mérsékli az adósok terheit és a nagy csinnadrattával beharangozott Etikai Kódexnek megfelelően jár el. A valóság úgy fest, hogy hiába jutnak kedvezőbb feltételekkel svájci valutához a bankok, az eladósodott ügyfelek ebből sajnos mit sem éreznek. Az ERSTE Bankon kívül a többi bank még csak nem is tervezi a kamat csökkentését és sajnos nincs sok választási lehetősége az ügyfeleknek sem, hiszen a megszigorodott hitelfelvételi lehetőségek miatt saját CHF hitelük csapdájában ragadtak.
Boros Imre közgazdász szerint a bankok azért hagyhatják figyelmen kívül a kamatmérséklésre vonatkozó ígéretüket, mert Magyarországon alapvetően nincs verseny. De az eltérő döntések mögött az is állhat, hogy más-más arányú lakáshitelállománnyal rendelkeznek és egy részüknél a bedőlt lakás- illetve vállalati hitelállományok miatt van rá bizonyos értelmeben nyereségfedezet, vagy esetleg a kamatmérséklésért később valamilyen piaci "hálálkodást" várnak. De a fő gond, hogy hiányzik a piaci verseny és sajnos a magyar "banki fogyasztókat" semmilyen törvény nem védi. Aki banki hitelt vesz fel, az is fogyasztó - az ő érdekeit szinte semmi sem védi. A nehezen megszületett Etikai Kódex pedig olyan, mintha kecskére bízták volna a káposztát. Addig, amíg a kecske hozzáfér a káposztához, addig meg is fogja enni - ettől csak a kerítés tarthatná vissza, ami a bankok esetében nem a Kódex, hanem a törvény lenne elsősorban. És végül a Magyar Nemzeti Bank évek óta képviselt "magyar gazdaság ellenes" politikája is fenntartotta ezt a "történelminek" nevezett kamatot, ami alatt azt kell érteni, hogy a hazai kamat mintegy 3-4-szerese a környező országok euroban mért kamataihoz képest. Ez a helyzet kedvez a spekulatív tőke beáramlásának, a Nemzeti Banknál mintegy 3600 milliárd fekszik és a bankoknak kamatozik, nem forgatják vissza a gazdaságba. A hitelezési kamatokat viszont magasan tartják, de amint valamilyen mozgás indul lefelé, a betéti kamatok csökkentésével egy percet sem késlekednek. A folyamatok azt mutatják, hogy "rosszabb" időkre tartalékolnak.
Felvetődik a kérdés, hogy a bankok milyen kondíciókkal jutnak a frank illetve devizahitelekhez és azokat milyen feltételekkel adják aztán tovább?
A magyarországi bankok az anyabankjaiktól kapnak a hitelkihelyezésre fedezetet. Erre az árra ráteszik azt a kockázati felárat, amely Magyarország megítélése miatt van - ami most még mindig kb. 3% , ezen felül valamennyi nyereséget is szeretnének kivinni az adózást kikerülve - ez megint 3% plusz, meg még ezen is szeretnének nyerni további 3%-ot, így az 1,5-2%-os CHF-ből kialakul amit Magyarországon látunk, a 9-10%-os hitelkamat, amely nálunk egyáltalán nem szokatlan. Ez így enyhén szólva sem piacgazdaság és főképp nem verseny piacgazdaság.
Hozzávetőlegesen mintegy 5760 milliárd forintnyi sváci frank alapú hitelt helyeztek ki a magyar háztartásokba és ezeknek 97%-a 5 éven túli lejáratú. A Magyar Hitelszövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy a bankok a veszteségeiket akarják az ügyfeleikre hárítani. Boros Imre szerint ez nem elképzelhetetlen, hiszen bizonyos területeken már szenvedtek el veszteségeket, illetve bizonyos területeken azoknál a hiteleknél, ahol 30-60-90 nap után nem fizetik a tartozást, ott egyre többet kell tartalékolniuk. Ilyenkor a bankoknak a várható nyereségük terhére kell félretenniük pénzt és ebben az esetben nem érnek el akkora profitot, hogy nagy bónuszokat fizethessenek - ezért ahol lehet - általában a legvédtelenebb hitelfelvevőn: a lakosságon és a kis- és középvállalkozói rétegen hajtják be, mert a multinacionális cégek általában maguk határozzák meg, hogy mennyit hajlandók fizetni a banknak. Megtehetik, mert ha nem Magyarországon, akkor a külföldi anyacégen keresztül finanszírozzák meg magukat olcsóbban.
Mennyire etikus eljárás az, hogy a bankok nagy része nem csökkentette most a kamatokat - nem csak a CHF, de más devizahitelek esetében sem?
Boros Imre szerint erre nem lehet más válasz, csak az, hogy a pénzügyi-gazdasági tevékenységeket nem etikai kódexel, hanem törvényekkel kell irányítani! A gazdasági társaságokat, polgári jogot stb... mind-mind megfelelő törvények szabályozzák, azonban nincs a bankokra kiterjedő megfelelő törvényi szabályzás és hiányzik a valódi verseny, mely a 80-as évek óta betelepült bankok pozícióját valamelyest is veszélyeztetné. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 6-8 évben szép profitot sikerült elérniük és valószínűleg idén még kárpótolni szeretnék magukat - legalábbis a tavaly "elszenvedett" némi veszteségért. Fontos lenne, hogy erre a szakterületre is a Parlament alkosson végre törvényt és ne a számára előre megírt, "széljárásnak" megfelelő törvényjavaslatok elfogadásában merüljön ki a törvényalkotói munka.
Eddig tartott a beszélgetés és most néhány további észrevételem lenne ahhoz, hogy miért is nem mérséklik a magyarországi bankok a kamatokat:
Azt gondolom, hogy az átlag polgár számára nem sokat mond, ha azt hallja, hogy carry-trade művelet. Joggal kérdezheti: na és az meg mi fán terem? Habár a carry trade művelet nem fán terem, de hasznot azt teremt, mégpedig nem is keveset! A bankok erkölcstelen magatartása eszembe juttat egy másik neves közgazdász, Dr. Lóránt Károly által többször is említett spekulációt, melyben úgy tűnik, hogy a Nemzeti Bank és a magyar kormány is segédkezve közreműködhet. Mindennek pedig súlyos következménye, hogy a magyarországi devizahitelesek kiszolgáltatottak és ráadásul korrektnek nem nevezhető módon félretájékoztatottak.
Mi is az a carry-trade művelet? Egy pici tőzsdeismeret, de az ötlet innen származik:
Ha egyszerűen fogalmazok, akkor spekuláció - mégpedig kamatkülönbözetre alapozott spekuláció profit elérése céljából. A devizapiacokon forgalmazott valutáknak jegyzési ára van és a kereskedés jellege miatt egyidőben vétel és eladás történik egy-egy valuta pár esetében (pl. USD-JPY). Vagyis a befektető az egyik valutát megvásárolja a másikkal. A központi bankok (pl. FED az Egyesült Államokban) meghatározza a kamatlábakat, a bankközi rátát pedig naponta számítják ki és ezt az értéket használják a bankok pl. a betétek és a hitelek kamatainak meghatározásakor. A különböző pénznemek kamatai eltérnek egymástól, ennek több oka is lehet (pl. jövedelempolitika, infláció, stb...), most azonban maradjunk annál a ténynél, hogy egyes országokban a kamatok magasabbak, másokban alacsonyabbak.
A deviza nyitó pozíciója a kereskedési nap folyamán változik és minden kereskedés egy deviza hitelfelvételével és egy másik deviza meghitelezésével történik. Különböző kamattal jönnek létre a különböző pénznemek közötti kereskedések és a kamatlábak közötti különbséget az un. swap pontok határozzák meg. Ezek a pontok és a hitelfelvétel/ hitelezés egymáshoz viszonyított pozíciója (pozitív vagy negatív) szabja meg, hogy az ügyletben kamatot kapnak, vagy fizetnek. Ezzel a módszerrel határozható meg az egyes kamatok közötti különbség.
Vannak azonban befektetők, akik nem az árfolyam ingadozásából, hanem a két pénznem kamatlábai közötti különbségből kívánnak nyereséget elérni. Ez az un. carry-trade művelet, mikor is a befektető úgy dönt, hogy a magasabb kamattal rendelkező pénznemben hitelt nyújt, melynek kamatlába sokkal magasabb a másik valutához képest.
Tételezzük fel, hogy az USD kamatlába 4% és a japán jen (JPY) kamatlába pedig 0,25%.
Ha nem vesszük figyelembe az árfolyam ingadozásából eredő kockázatot, akkor az USA dollárban egy évre nyújtott JPY hitel 4% - 0,25% = 3,75% nyereséget eredményezne.
Fordított esetben, ha hitelt vesz fel, akkor a befektetőnek 3,75% kamatot kell fizetnie.
Az ügyletben kétségtelenül kockázat van, mert az árfolyam a befektető javára és ellene is alakulhat és az is előfordulhat, hogy a carry-trade ügyletből alacsonyabb nyereséget tud realizálni, mint az árfolyam ingadozásából. Szerencsés esetben azonban nem csak az árfolyamból, de a devizapár kamatkülönbözetéből is nyerhet.
Összegezve tehát a carry-trade műveletek kockázattal kiigazított jövedelmezőségét egyrészt meghatározza
- a célvaluta és a finanszírozó közötti kamatláb különbözet, valamint
- az árfolyamkockázat.
A jövedelmezőségének kedveznek a kis árfolyammozgások és ezért jellemzően akkor hagy alább a tevékenység, ha az árfolyammozgás megnő. Érdekes, hogy a carry-trade művelet jövedelmezőségével kapcsolatban elméletileg azt jövendölik, hogy a magas hozamú valuta a kamatlábkülönbözettel egyenlő mértékben leértékelődik és végül nulla lesz (UIP-feltétel), azonban a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a magasabb hozamot biztosító valuták lassan, hosszú időtávon értékelődnek fel az alacsonyabb kamatú valutákhoz képest, ezért a kamatlábkülönbözetből származó jövedelemet inkább növeli, mint kiegyenlíti a lassú felértékelődés. Az egyirányú mozgás sem tart ökökké és egyszer csak véget ér - ekkor a gyors árfolyamkorrekciók miatt szenvednek el veszteséget a befeketetők. Hosszútávon azonban mégis úgy tűnik, hogy a carry-trade műveletek igen nyereségesnek bizonyulnak, az elmúlt 30 évben ebből elért hozamok nagyságrendje megegyezett az S&P 500-ba történt befektetések nagyságával. (Az S&P 500 a három legfontosabb tőzsde 500 legnagyobb vállalatának átlagát mutatja, átlagos pillanatképet mutat az egész piacról, olyan vállalatok adatait mutatja be, melyek a piac teljes értékének mintegy 75%-át adják.)
Akkor most térjünk rá a magyar forintra.
A forint kamata magasabb mint az EUR, vagy számos régióbeli valuta kamata, ami leegyszerűsítve spekulatív tőkebeáramlást gerjeszt. Erre utalt Boros Imre is a bevezetőben olvasható beszélgetésben! Lehetőséget kínál arra, hogy hitelt vegyenek fel az alcsonyabb kamatú valutában (pl. CHF = finanszírozó valuta), amit aztán magasabb kamatú valutában vagy befektethetnek vagy hitelnyújtásra használhatják fel (pl. HUF = célvaluta). A magyarországi bankokat az anyabankjaik finanszírozzák, de az anyabankok kedvező feltételekkel juttatják CHF hitelekhez fiókbankjaikat, melyekre a Boros Imre által is említett százalékok rakódnak. Viszont az anyabank-leánybank hitelezési gyakorlat akár tekinthető carry trade műveletnek is, mely során komoly nyereség realizálható a CHF-HUF közötti kamatkülönbségből és annak mesterséges fenntartásából.
Az elmúlt években nem a magyar állam adósodott el a külfölddel szemben, henem kifejezetten spekulatív céllal tették ezt pénzügyi intézmények, mert a kölcsönvett összegeket nem a magyar gazdaságba fektették! A magyar állam nemzetközi összehasonlításban sincs eladósodva, az uniós középmezőnyben van és javul a pozíciója. A bankok a visszafogott hitelezéssel visszahúzzák a GDP-t, ami ugyanilyen aránnyal növeli az adósságrátát. A bankokat szolgáló jegybank magas kamattal csábítja a befektetőket és a hitelminősítők pedig "országkockázatról" beszélve üzennek a monetáris tanácsnak, hogy tartsák csak magasan a kamatlábakat. A Boros Imre által is említett országkockázat úgy tűnik sokkal inkább mesterséges és spekulációs célt szolgál. Az eladósodottság képének fenntartása a bűntudat életbentartását jelenti, mert fenn kell tartani a látszatát annak, hogy a magyarok átlag feletti életszínvonalon élnek. A bűntudat talaján sokkal könnyebben lenyomható a lakosság torkán a megszorítások tömkelege! De mégis, milyen ez a mai magyar átlag feletti életszínvonal?? A mindennapokban nem ezt érezzük, amikor a rezsire megy el a jövedelmünk közel 60-70%-a!
A fentiek alapján egyértelmű, hogy a magyarországi bankok kedvező feltételekkel vettek fel CHF hiteleket, melyeket lényegesen drágábban adtak tovább magyar ügyfeleiknek. A válság előtti időszakban nagyon könnyen lehetett CHF hitelekhez jutni, melyek akkor kedvezőbb feltételeket ígértek a forint hitelekhez képest, viszont cserébe az árfolyamból adódó kockázatot ráterhelték a hitelt felvevőkre! Említettem korábban, hogy a carry-trade művelet jövedelmezőségét az árfolyamkockázat is befolyásolja és ez korrekt piaci viszonyok között a befektető kockázata, ezért enyhén szólva sem nevezhető erkölcsös eljárásnak a kockázat áthárítása a hitelesekre! Mindezt pedig megtehették úgy, hogy a magyar pénzügyi vezetés ehhez még asszisztált is.
A bankok hitelezési gyakorlata ebben a formában igazán szép nyereséggel kecsegtető üzlet, nincs árfolyamkockázat sem, a befolyó (behajtotott) kamatokkal növelt forintösszegből a bank kényelmesen kifizetheti a CHF hitelt és az elúszott lakás vagy a derékba tört élet miatt fájjon a "gondatlan" hitelfelvevő feje: mert hát a bank idejekorán felhívta a kockázatokra a figyelmet....
Most vizsgálódik ugyan a PSZÁF, hogy miért is nem tartják be a bankok az Etikai Kódexet - de kérdezem: mit tud tenni a PSZÁF, hogy mégis betartsák? Hiszen ez nem törvényi kötelességük, ez csak egy etikai megállapodás...
A carry-trade műveletekben hatalmas pénzösszegek tranzakcióit nemzetközi bankrendszerek közvetítik, ezért nem csak nemzeti szinten lenne szükséges a megfelelő monetáris politikára, hanem a monetáris politika globális összehangolására és valamilyen nemzeteken átnyúló irányításra, mert úgy tűnik, hogy ezen ügyletek is közrejátszhattak abban, hogy a globális pénzügyi válság elsődleges áldozata Európa lett.
Te hogy látod ezt a kérdést????
Hivatkozások:
Orrunknál fogva vezet minket a tőke - Varga István, az Adófizetők Országos Szövetsége alelnökének írása
