Van egy kis ország Európa közepén – úgy hívják Magyarország. A háború után hosszú évtizedekig vidám életét éldegélte a szocialista barakkon belül. Létbiztonság volt – mert mindenkinek volt munkája, az állam szinte mindenről gondoskodott, így hát föl sem merült az állampolgárokban, hogy őket valaki kihasználhatná! Így szocializálódott egy nemzedék és a gyerekeinek sem tudott mást tanítani, mint a saját megélt élettapasztalatait.
Aztán történt valami, leomlott a vasfüggöny és ránk szakadt a nagy liberális szabadság. A tőke és pénzpiac mindent elsöprő gátlástalansága, amire az átlagember nem volt felkészülve. Eddig burokban élt, most hirtelen magára maradt. Nem fogták többé a kezét és nem mondták meg neki, hogy mit kell tennie, hogy pl. mostantól a saját eszét kellene használnia, ha boldogulni szeretne – legalábbis azért, mert nem mindenki lehetett jókor, jó helyen.
No mindegy, azért szerencsére boldogultak sokan, nem is akárhogy – de nem azért ám, mert annyira rátermett és ügyes vállalkozók lettek volna....(Jaj, jut eszembe, ez már más történet, most maradjunk még a Providentnél!).... szóval éldegélte Magyarország munkás hétköznapjait és szépen lassan eljutott a jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetbe. Hogy miért, az sajnos jelentősen meghaladja ennek a blognak a kompetenciáját – így hát maradjunk annál, hogy olyan katasztrófális mértékben eladósította összes állampolgárát, hogy még az unokáik is nyögni fogják, ha egyáltalán túléljük ezt az egészet.....(ejnye, már megint kezd félrecsúszni a történet!)
Szóval az átlagember nagyon rossz életszínvonalra van kárhoztatva – miközben a világ és a környező országok többé-kevésbé haladnak előre. Mindenkinek természetes vágya, hogy saját lakásban és jobb életkörülmények között élhessen. Az a fránya magántulajdon-szemlélet!! A fiatalok úgy nőnek fel, hogy kell a saját lakás – hát persze, mert nincs olcsó bérlakás és az albérlet sem olcsó mulatság. Aztán itt van a szocializmusból magunkkal hozott átgondolatlanság, a majd lesz valahogy szemléletmód. Még mindig fontosabb a plazma TV vagy a külföldi nyaralás és a most élni és élvezni az életet szemléletmódja.
Súlyos csapda, amibe nagyon könnyen belelavírozza magát az, aki ezen kiadásait abból a pénzből finanszírozza, amit még meg sem keresett. Mert ugye a hitel soha nem a mi pénzünk, előrehozzuk vele valamely jövőbeli kiadásunkat. Az élvezet lebeg a szemünk előtt és ez teljesen elhomályosítja még a józan észt is.
Nem szeretném rosszabb színben feltüntetni az átlag magyar embert más nemzetbeli átlagembernél. A most élvezni és később fizetni elve általános, azonban ott, ahol a társadalmi és családi hagyományok nem nevelték ki a pénztudatosságot, tömegek kerülnek nehéz helyzetbe. A szocializmusban az ivódott belénk, hogy ha van munkánk, akkor nem lesz gond a hitel törlesztésével sem!
De jelentem, a mai Magyarországon liberális szabadság van, ami semmiféle garanciát nem jelent. Ma még van munkád- holnap egyáltalán nem biztos, hogy lesz!. A konklúzió az lenne, hogy számolni kellene és nem álmodozni. Ezzel szemben tömegesen követik el azt a hibát, hogy nem számolnak a jövedelem kiesésének veszélyével, és alaptartalék nélkül nyúlnak hitelhez.
Most már tényleg folytatom a Providentnél! Talán először ott, hogy sajnos nem lehet mindent törvényekkel szabályozni. Így is olyan ország vagyunk, ahol hihetetlenül sok törvényt gyárt az országgyűlés. Sőt, ami még ennél is nagyobb baj, hogy honatyáink azzal mérik a saját teljesítményüket, hogy hány törvényt alkotnak egy évben. (No comment!) Aztán van egy szép régi törvényünk is, a Polgári törvénykönyv – ami foglalkozott eddig is az uzsora fogalmával, de az uzsorakamat, mint fogalom, sehol nem volt meghatározva. A magas kamat eddig is utalhatott ugyan uzsorára, de a a márciusi módosítás előtt a Ptk.-ban foglaltak szerint nehéz volt bizonyítani, hogy a pénzintézet a hitelfelvevő hátrányos helyzetét kihasználva írt elő aránytalanul magas kamatot.
Miért is érdekes mindez? Mert ezt a joghézagot jó pár évig a kapitalizmus anyatején kinevelődött, zömében külföldi kézben lévő pénzintézetek szépen kihasználhatták. Nem is szalasztották el a lehetőséget. A pénzügyi szolgáltatások konstrukciói illetve a mintaszerződések rendre olyan feltételekkel készültek, amelyek egyoldalúan a pénzintézet számára voltak előnyösek – olykor még az ügyfelek elemi érdekeit is figyelmen kívül hagyva. Tehát nem volt szabályozva az uzsorakamat mértéke, nem volt meghatározva, mi számít aránytalan uzsoraszerződésnek, miközben a világ számos helyén maximalizálták (a környező országokban a legtöbb helyen 20-26%-ban). Természetesen a kötelező tájékoztatási feltételeknek eleget tettek, de apróbetűsen és a hétköznapi nyelven nehezen érthető módon.
A könnyen- gyorsan pénzhez jutni és vásárolni vágyat tovább erősítették a reklámok, melyek azt sugallták, hogy egyszerű és veszélytelen hitellel, gyorskölcsönnel pénzhez jutni. Egyre többen vettek fel hitelt vagy gyorskölcsönt – mert ez utóbbit lehetett akkor is, amikor egy átlag banknál már nem felet meg a hitelfeltételeknek. Nem gond, van munkahely, majd csak lesz valahogy! Meg különben is, a faluban már mindenkinek van plazma TV-éje, meg kell egy kocsi is. A pénzt meg házhoz hozzák 48 órán belül. De a készséges ügynökök azt már kevésbé részletezték, hogy a törlesztőrészlet heti törlesztésre vonatkozik, és a késedelmes fizetés milyen következményekkel járhat. Így fordulhatott elő, hogy egy családban mindenki adóssá vált, még a gyerekek is és a 20 ezer forintos kölcsön fél év alatt 300 ezerre dagadt, vagy az újonnan megvásárolt lakásfelszerelési eszközök meg sem melegedhetett a lakásban, mert a behajtók elvitték.
De a tájékozottabb és iskolázottabb hiteligénylőknek is nagyon körültekintőnek kell lenniük, mivel a gazdasági körülmények előnytelen alakulására válaszul a pénzintézetek egyoldalúan szerződéseket módosíthatnak Vagyis hiába rögzítenek valamit fixként egy hitelszerződésben, ha az általános szerződési feltételekben ennek módosítását azért lehetővé teszik. Sajnos erről az ügyfeleket a legtöbbször elfelejtik tájékoztatni, s hogy mindennek mi a következménye – azt láthatjuk a mostani eseményekből!
A mese vége nem jó, sőt nagyon szomorú – azonban érdemes levonni a tanulságot!
