A minap néztem az ECHO TV-ben a témával kapcsolatban egy rövid beszélgetést Boros Imre közgazdásszal és néhány dolog szöget ütött a fejembe.
Először is röviden arról, hogy Boros Imre szerint miért nem csökkentik a mostani kedvezőbb körülmények ellenére sem a bankok a hitelkamatokat:
Pénzügyi válság tetőzésekor a bankok a kedvezőtlen nemzetközi helyzetre hivatkozva kivétel nélkül megemelték a devizahitelek kamatait, most, hogy az akkori mutatók javultak csupán egyetlen bank - az ERSTE Bank vállalta, hogy mérsékli az adósok terheit és a nagy csinnadrattával beharangozott Etikai Kódexnek megfelelően jár el. A valóság úgy fest, hogy hiába jutnak kedvezőbb feltételekkel svájci valutához a bankok, az eladósodott ügyfelek ebből sajnos mit sem éreznek. Az ERSTE Bankon kívül a többi bank még csak nem is tervezi a kamat csökkentését és sajnos nincs sok választási lehetősége az ügyfeleknek sem, hiszen a megszigorodott hitelfelvételi lehetőségek miatt saját CHF hitelük csapdájában ragadtak.
Boros Imre közgazdász szerint a bankok azért hagyhatják figyelmen kívül a kamatmérséklésre vonatkozó ígéretüket, mert Magyarországon alapvetően nincs verseny. De az eltérő döntések mögött az is állhat, hogy más-más arányú lakáshitelállománnyal rendelkeznek és egy részüknél a bedőlt lakás- illetve vállalati hitelállományok miatt van rá bizonyos értelmeben nyereségfedezet, vagy esetleg a kamatmérséklésért később valamilyen piaci "hálálkodást" várnak. De a fő gond, hogy hiányzik a piaci verseny és sajnos a magyar "banki fogyasztókat" semmilyen törvény nem védi. Aki banki hitelt vesz fel, az is fogyasztó - az ő érdekeit szinte semmi sem védi. A nehezen megszületett Etikai Kódex pedig olyan, mintha kecskére bízták volna a káposztát. Addig, amíg a kecske hozzáfér a káposztához, addig meg is fogja enni - ettől csak a kerítés tarthatná vissza, ami a bankok esetében nem a Kódex, hanem a törvény lenne elsősorban. És végül a Magyar Nemzeti Bank évek óta képviselt "magyar gazdaság ellenes" politikája is fenntartotta ezt a "történelminek" nevezett kamatot, ami alatt azt kell érteni, hogy a hazai kamat mintegy 3-4-szerese a környező országok euroban mért kamataihoz képest. Ez a helyzet kedvez a spekulatív tőke beáramlásának, a Nemzeti Banknál mintegy 3600 milliárd fekszik és a bankoknak kamatozik, nem forgatják vissza a gazdaságba. A hitelezési kamatokat viszont magasan tartják, de amint valamilyen mozgás indul lefelé, a betéti kamatok csökkentésével egy percet sem késlekednek. A folyamatok azt mutatják, hogy "rosszabb" időkre tartalékolnak.
Felvetődik a kérdés, hogy a bankok milyen kondíciókkal jutnak a frank illetve devizahitelekhez és azokat milyen feltételekkel adják aztán tovább?
A magyarországi bankok az anyabankjaiktól kapnak a hitelkihelyezésre fedezetet. Erre az árra ráteszik azt a kockázati felárat, amely Magyarország megítélése miatt van - ami most még mindig kb. 3% , ezen felül valamennyi nyereséget is szeretnének kivinni az adózást kikerülve - ez megint 3% plusz, meg még ezen is szeretnének nyerni további 3%-ot, így az 1,5-2%-os CHF-ből kialakul amit Magyarországon látunk, a 9-10%-os hitelkamat, amely nálunk egyáltalán nem szokatlan. Ez így enyhén szólva sem piacgazdaság és főképp nem verseny piacgazdaság.
Hozzávetőlegesen mintegy 5760 milliárd forintnyi sváci frank alapú hitelt helyeztek ki a magyar háztartásokba és ezeknek 97%-a 5 éven túli lejáratú. A Magyar Hitelszövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy a bankok a veszteségeiket akarják az ügyfeleikre hárítani. Boros Imre szerint ez nem elképzelhetetlen, hiszen bizonyos területeken már szenvedtek el veszteségeket, illetve bizonyos területeken azoknál a hiteleknél, ahol 30-60-90 nap után nem fizetik a tartozást, ott egyre többet kell tartalékolniuk. Ilyenkor a bankoknak a várható nyereségük terhére kell félretenniük pénzt és ebben az esetben nem érnek el akkora profitot, hogy nagy bónuszokat fizethessenek - ezért ahol lehet - általában a legvédtelenebb hitelfelvevőn: a lakosságon és a kis- és középvállalkozói rétegen hajtják be, mert a multinacionális cégek általában maguk határozzák meg, hogy mennyit hajlandók fizetni a banknak. Megtehetik, mert ha nem Magyarországon, akkor a külföldi anyacégen keresztül finanszírozzák meg magukat olcsóbban.
Mennyire etikus eljárás az, hogy a bankok nagy része nem csökkentette most a kamatokat - nem csak a CHF, de más devizahitelek esetében sem?
Boros Imre szerint erre nem lehet más válasz, csak az, hogy a pénzügyi-gazdasági tevékenységeket nem etikai kódexel, hanem törvényekkel kell irányítani! A gazdasági társaságokat, polgári jogot stb... mind-mind megfelelő törvények szabályozzák, azonban nincs a bankokra kiterjedő megfelelő törvényi szabályzás és hiányzik a valódi verseny, mely a 80-as évek óta betelepült bankok pozícióját valamelyest is veszélyeztetné. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 6-8 évben szép profitot sikerült elérniük és valószínűleg idén még kárpótolni szeretnék magukat - legalábbis a tavaly "elszenvedett" némi veszteségért. Fontos lenne, hogy erre a szakterületre is a Parlament alkosson végre törvényt és ne a számára előre megírt, "széljárásnak" megfelelő törvényjavaslatok elfogadásában merüljön ki a törvényalkotói munka.
Eddig tartott a beszélgetés és most néhány további észrevételem lenne ahhoz, hogy miért is nem mérséklik a magyarországi bankok a kamatokat:
Azt gondolom, hogy az átlag polgár számára nem sokat mond, ha azt hallja, hogy carry-trade művelet. Joggal kérdezheti: na és az meg mi fán terem? Habár a carry trade művelet nem fán terem, de hasznot azt teremt, mégpedig nem is keveset! A bankok erkölcstelen magatartása eszembe juttat egy másik neves közgazdász, Dr. Lóránt Károly által többször is említett spekulációt, melyben úgy tűnik, hogy a Nemzeti Bank és a magyar kormány is segédkezve közreműködhet. Mindennek pedig súlyos következménye, hogy a magyarországi devizahitelesek kiszolgáltatottak és ráadásul korrektnek nem nevezhető módon félretájékoztatottak.
Mi is az a carry-trade művelet? Egy pici tőzsdeismeret, de az ötlet innen származik:
Ha egyszerűen fogalmazok, akkor spekuláció - mégpedig kamatkülönbözetre alapozott spekuláció profit elérése céljából. A devizapiacokon forgalmazott valutáknak jegyzési ára van és a kereskedés jellege miatt egyidőben vétel és eladás történik egy-egy valuta pár esetében (pl. USD-JPY). Vagyis a befektető az egyik valutát megvásárolja a másikkal. A központi bankok (pl. FED az Egyesült Államokban) meghatározza a kamatlábakat, a bankközi rátát pedig naponta számítják ki és ezt az értéket használják a bankok pl. a betétek és a hitelek kamatainak meghatározásakor. A különböző pénznemek kamatai eltérnek egymástól, ennek több oka is lehet (pl. jövedelempolitika, infláció, stb...), most azonban maradjunk annál a ténynél, hogy egyes országokban a kamatok magasabbak, másokban alacsonyabbak.
A deviza nyitó pozíciója a kereskedési nap folyamán változik és minden kereskedés egy deviza hitelfelvételével és egy másik deviza meghitelezésével történik. Különböző kamattal jönnek létre a különböző pénznemek közötti kereskedések és a kamatlábak közötti különbséget az un. swap pontok határozzák meg. Ezek a pontok és a hitelfelvétel/ hitelezés egymáshoz viszonyított pozíciója (pozitív vagy negatív) szabja meg, hogy az ügyletben kamatot kapnak, vagy fizetnek. Ezzel a módszerrel határozható meg az egyes kamatok közötti különbség.
Vannak azonban befektetők, akik nem az árfolyam ingadozásából, hanem a két pénznem kamatlábai közötti különbségből kívánnak nyereséget elérni. Ez az un. carry-trade művelet, mikor is a befektető úgy dönt, hogy a magasabb kamattal rendelkező pénznemben hitelt nyújt, melynek kamatlába sokkal magasabb a másik valutához képest.
Tételezzük fel, hogy az USD kamatlába 4% és a japán jen (JPY) kamatlába pedig 0,25%.
Ha nem vesszük figyelembe az árfolyam ingadozásából eredő kockázatot, akkor az USA dollárban egy évre nyújtott JPY hitel 4% - 0,25% = 3,75% nyereséget eredményezne.
Fordított esetben, ha hitelt vesz fel, akkor a befektetőnek 3,75% kamatot kell fizetnie.
Az ügyletben kétségtelenül kockázat van, mert az árfolyam a befektető javára és ellene is alakulhat és az is előfordulhat, hogy a carry-trade ügyletből alacsonyabb nyereséget tud realizálni, mint az árfolyam ingadozásából. Szerencsés esetben azonban nem csak az árfolyamból, de a devizapár kamatkülönbözetéből is nyerhet.
Összegezve tehát a carry-trade műveletek kockázattal kiigazított jövedelmezőségét egyrészt meghatározza
- a célvaluta és a finanszírozó közötti kamatláb különbözet, valamint
- az árfolyamkockázat.
A jövedelmezőségének kedveznek a kis árfolyammozgások és ezért jellemzően akkor hagy alább a tevékenység, ha az árfolyammozgás megnő. Érdekes, hogy a carry-trade művelet jövedelmezőségével kapcsolatban elméletileg azt jövendölik, hogy a magas hozamú valuta a kamatlábkülönbözettel egyenlő mértékben leértékelődik és végül nulla lesz (UIP-feltétel), azonban a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a magasabb hozamot biztosító valuták lassan, hosszú időtávon értékelődnek fel az alacsonyabb kamatú valutákhoz képest, ezért a kamatlábkülönbözetből származó jövedelemet inkább növeli, mint kiegyenlíti a lassú felértékelődés. Az egyirányú mozgás sem tart ökökké és egyszer csak véget ér - ekkor a gyors árfolyamkorrekciók miatt szenvednek el veszteséget a befeketetők. Hosszútávon azonban mégis úgy tűnik, hogy a carry-trade műveletek igen nyereségesnek bizonyulnak, az elmúlt 30 évben ebből elért hozamok nagyságrendje megegyezett az S&P 500-ba történt befektetések nagyságával. (Az S&P 500 a három legfontosabb tőzsde 500 legnagyobb vállalatának átlagát mutatja, átlagos pillanatképet mutat az egész piacról, olyan vállalatok adatait mutatja be, melyek a piac teljes értékének mintegy 75%-át adják.)
Akkor most térjünk rá a magyar forintra.
A forint kamata magasabb mint az EUR, vagy számos régióbeli valuta kamata, ami leegyszerűsítve spekulatív tőkebeáramlást gerjeszt. Erre utalt Boros Imre is a bevezetőben olvasható beszélgetésben! Lehetőséget kínál arra, hogy hitelt vegyenek fel az alcsonyabb kamatú valutában (pl. CHF = finanszírozó valuta), amit aztán magasabb kamatú valutában vagy befektethetnek vagy hitelnyújtásra használhatják fel (pl. HUF = célvaluta). A magyarországi bankokat az anyabankjaik finanszírozzák, de az anyabankok kedvező feltételekkel juttatják CHF hitelekhez fiókbankjaikat, melyekre a Boros Imre által is említett százalékok rakódnak. Viszont az anyabank-leánybank hitelezési gyakorlat akár tekinthető carry trade műveletnek is, mely során komoly nyereség realizálható a CHF-HUF közötti kamatkülönbségből és annak mesterséges fenntartásából.
Az elmúlt években nem a magyar állam adósodott el a külfölddel szemben, henem kifejezetten spekulatív céllal tették ezt pénzügyi intézmények, mert a kölcsönvett összegeket nem a magyar gazdaságba fektették! A magyar állam nemzetközi összehasonlításban sincs eladósodva, az uniós középmezőnyben van és javul a pozíciója. A bankok a visszafogott hitelezéssel visszahúzzák a GDP-t, ami ugyanilyen aránnyal növeli az adósságrátát. A bankokat szolgáló jegybank magas kamattal csábítja a befektetőket és a hitelminősítők pedig "országkockázatról" beszélve üzennek a monetáris tanácsnak, hogy tartsák csak magasan a kamatlábakat. A Boros Imre által is említett országkockázat úgy tűnik sokkal inkább mesterséges és spekulációs célt szolgál. Az eladósodottság képének fenntartása a bűntudat életbentartását jelenti, mert fenn kell tartani a látszatát annak, hogy a magyarok átlag feletti életszínvonalon élnek. A bűntudat talaján sokkal könnyebben lenyomható a lakosság torkán a megszorítások tömkelege! De mégis, milyen ez a mai magyar átlag feletti életszínvonal?? A mindennapokban nem ezt érezzük, amikor a rezsire megy el a jövedelmünk közel 60-70%-a!
A fentiek alapján egyértelmű, hogy a magyarországi bankok kedvező feltételekkel vettek fel CHF hiteleket, melyeket lényegesen drágábban adtak tovább magyar ügyfeleiknek. A válság előtti időszakban nagyon könnyen lehetett CHF hitelekhez jutni, melyek akkor kedvezőbb feltételeket ígértek a forint hitelekhez képest, viszont cserébe az árfolyamból adódó kockázatot ráterhelték a hitelt felvevőkre! Említettem korábban, hogy a carry-trade művelet jövedelmezőségét az árfolyamkockázat is befolyásolja és ez korrekt piaci viszonyok között a befektető kockázata, ezért enyhén szólva sem nevezhető erkölcsös eljárásnak a kockázat áthárítása a hitelesekre! Mindezt pedig megtehették úgy, hogy a magyar pénzügyi vezetés ehhez még asszisztált is.
A bankok hitelezési gyakorlata ebben a formában igazán szép nyereséggel kecsegtető üzlet, nincs árfolyamkockázat sem, a befolyó (behajtotott) kamatokkal növelt forintösszegből a bank kényelmesen kifizetheti a CHF hitelt és az elúszott lakás vagy a derékba tört élet miatt fájjon a "gondatlan" hitelfelvevő feje: mert hát a bank idejekorán felhívta a kockázatokra a figyelmet....
Most vizsgálódik ugyan a PSZÁF, hogy miért is nem tartják be a bankok az Etikai Kódexet - de kérdezem: mit tud tenni a PSZÁF, hogy mégis betartsák? Hiszen ez nem törvényi kötelességük, ez csak egy etikai megállapodás...
A carry-trade műveletekben hatalmas pénzösszegek tranzakcióit nemzetközi bankrendszerek közvetítik, ezért nem csak nemzeti szinten lenne szükséges a megfelelő monetáris politikára, hanem a monetáris politika globális összehangolására és valamilyen nemzeteken átnyúló irányításra, mert úgy tűnik, hogy ezen ügyletek is közrejátszhattak abban, hogy a globális pénzügyi válság elsődleges áldozata Európa lett.
Te hogy látod ezt a kérdést????
Hivatkozások:
Orrunknál fogva vezet minket a tőke - Varga István, az Adófizetők Országos Szövetsége alelnökének írása
Ami nagyon megragadta a figyelmemet, az a 
Van egy kis ország Európa közepén – úgy hívják Magyarország. A háború után hosszú évtizedekig vidám életét éldegélte a szocialista barakkon belül. Létbiztonság volt – mert mindenkinek volt munkája, az állam szinte mindenről gondoskodott, így hát föl sem merült az állampolgárokban, hogy őket valaki kihasználhatná! Így szocializálódott egy nemzedék és a gyerekeinek sem tudott mást tanítani, mint a saját megélt élettapasztalatait.
Warren Buffet az Egyesült Államok és talán a világ egyik leggazdagabb embere, 2006-ban a becsült vagyona elérte a 44 milliárd dollárt! Magyar viszonylatokban gondolkodva ez a vagyon szinte elérhetetlennek tűnhet.
Magyarország egén sűrű és sötét felhők tornyosulnak, így hát kilátás az nem sok van, és még az amúgy is rossz helyzetre rátesz egy lapáttal a válság is. Igaz a közmondás, szegény embert még az ág is húzza, no meg a kormány, főleg ha magyar. Attól, hogy jelenleg gazdaságilag gúzsba vagyunk kötve, a jókedvünket és a humorérzékünket még nem kell sutba dobnunk. Ezért idézni szeretném a Haszon magazin legutóbbi számából a „haszontalan válságdefiníciókat”, melyen hihetetlenül jót nevettem! Humoros, ugyanakkor kegyetlenül igaz is! Mindezt pedig teszem azért, mert kíváncsi lennék arra, hogy mivel egészítenétek ki a felsorolást?
Azt hallottam a múltkor egy rádió műsorban, hogy ha egy országban sokat költenek szerencse-játékokra, akkor abban az országban sokkal többen szegények, mint jómódúak.
Nem szeretnék politizálni és ezzel a bejegyzéssel sem ez a célom! Azonban a tegnap bejelentett újabb "Gyurcsány-csomag" kapcsán kissé elgondolkodtam! Azt a nézetet vallom, hogy a problémáinkon elsősorban magunknak kell úrrá lennünk. Azonban sajnos nem tudjuk teljes egészében függetleníteni magunkat attól a gazdasági környezettől, ami a mindennapi létezésünket befolyásolja. 
Példaként álljon a 28 éves Kerstin Burns esete, akit az erős hullámverés 2004. június 25-én a Hansa Bergen teherhajójának fedélzetéről a viharos tengerbe sodort.
Kerstin hozzá volt szokva a viharhoz, de nem vette észre a felé tartó hatalmas hullámot, csak azt, amikor az már magával ragadta. A térképen jól látható Kerstin helyzete a hajóhoz képest! 
Teljesen magára maradt és ki volt szolgáltatva az elemek erejének. Megkezdődött az életért folytatott 20 órás küzdelem, mindez úgy, hogy nem volt rajta mentőmellény, munkaruhában és bakancsban hánykolódott a kb. 10 m magas viharos hullámok között.
A túlélés esélye minimális, mégis a csodával határos módon Kerstin megmenekült. A szerencséjének köszönhette, vagy csoda történt?
Olyan iskolába jártam, ahol szigorúan megkövetelték a történelmi dátumok ismeretét. Nagyszerű, művelt lettem! Bevallom - mára ebből sokat elfelejtettem és szégyen ide, szégyen oda - talán kissé műveletlenné is váltam. Az élet iskolájában nem igazán volt szükségem a történelmi dátumok ismeretére....
Mit gondolsz, ha a jövő hónaptól megduplázódna a fizetésed, akkor megnőnének az igényeid? Elégedett lennél-e azzal, ahogy az előző hónapokban éltél, vagy rövid időn belül egyre több dologra lenne szükséged?
Véletlenül kezembe került az ókori babiloniak költekezési szokásairól egy érdekes történet. Meglepődtem, sőt nagyon meglepődtem! Tudud miért? Mert úgy tűnik, hogy több ezer év sem volt elég ahhoz, hogy racionalitásunk megvédjen a túlköltekezéstől....
A jómódban élő emberek aránya az össz lakossághoz képest csekély, becslésem szerint 1% alatt lehet. Mi az oka annak, hogy a legtöbben túlbecsülik azt, amit egy év alatt el tudnak érni, de jelentősen alábecsülik amit 10 vagy 20 év alatt valóban el tudnának érni?
….és búcsút inthetsz anyagi gondjaidnak! 
A pénzfüggőség másik karakteres képviselőjét akár úgy is hívhatnánk, hogy „üzletvadász”. Ez a karaktertípus némileg eltér a többitől. Briliáns intuitív képességgel érzi – már zsenge ifjú korától fogva – hogy mekkora különbség van a valamit birtokolni és semmit sem birtokolni között.
Személyiségjegyeink erősen befolyásolják pénzügyeinket. Sőt, nagyon sokan bizonyos „pénz-függőségben” élnek. Ez különösen gazdasági ügyeik bonyolításakor válik szembetűnővé. A jellemző viselkedésformák szerint akár kategorizálni is lehet a függőségi viszony mértékét. A pénzfüggő ember többet vár a pénztől, mint hogy csupán a számláit kifizesse. 
Hányadán is állsz a pénzzel? Hogyan vezeted a pénzügyeidet? Sok pénzt keresel, de a hónap végére mégsem jut elég? Vagy talán vigyázol a pénzre és szinte alig költesz, pár forintot is sajnálsz magadra?